Étterem ételallergiásoknak

Az étteremben való étkezés könnyedén rémálommá válhat az olyan vendégek számára, akik valamilyen ételallergiában szenvednek, vagy különféle diéták miatt ki kell hagyniuk az alapvető hozzávalókat. A legtöbb helyen erre egyáltalán nem figyelnek oda és ha ilyen kéréssel fordulsz a pincérek felé fintorral fogadják. Ezek után képzelhetjük, hogy a szakács az ajtó mögött mit művel, lehet, hogy éppen a kajánkkal. Ezért célszerű erre szakosodott helyre menni, csak az a baj, hogy nagyon kevés olyan hely van ahol erre felkészültek és azok legtöbbje is olyan, hogy előre 3 nappal jelezni kell az igényünket nekik, hogy fel tudjanak készülni az érkezésünkre. De nem kell csüggedni, a budapestieknek és a környéken élőknek ugyanis itt vagyunk mi. Tőlünk rendelhettek egész nyugodtan. Távlati terveink között szerepel eljutni minden vidéki városba. Ezért dolgozunk minden nap és köszönjük nektek is a rendeléseket. Nélkületek nem menne.MosolygosSEF_feherhatterrel

Ételrendelés

MosolygosSEF_feherhatterrelA legtöbb szolgáltatónál az ételrendelés előre –akár egy hétre is-, történik. A rendelések kifizetése szintén előre, az első kiszállításkor történik. A fizetés a legtöbb helyen lehet készpénzes, történhet Erzsébet utalvánnyal, Szép kártyákkal, de néhány ételszállítónál működik az átutalásos fizetési mód is. A fizetésekkor nyugtát vagy átutalásos számlát kell kapni a vevőknek. Az ételek megrendelése telefonon, rendelő lapon vagy interneten szokott történni. Van olyan ételszállító cég is, aki kizárólag az internetes rendszerükön történő rendelési módot biztosítják (DrSÉF). Ennek előnye, hogy igen kicsi –gyakorlatilag nulla-, hibázási lehetőség, ugyan is a megrendelő viszi be a rendelését közvetlenül, és a rendszer automatikusan visszaigazolást küld a megrendelt tételekről és a szolgáltatás árairól. Nincs félreértés, nem felejti el senki átadni az pontos információkat a konyhának stb. Ételrendelés a DrSÉF-től! Pontosan, precízen, megbízhatóan a nap 24 órájában interneten.

Ételrendelés online

online-vasarlasA legtöbb szolgáltatónál az ételrendelés házhoz szállítással történhet telefonon, interneten vagy a kiszállító futártól. A DrsÉF indulásakor mi is törtük a fejünket, hogy melyik megoldás vagy több megoldás kombinációja lesz a megfelelő. Hosszas elemzés után arra jutottunk, hogy a 24 órás interneten keresztüli rendelési módot biztosítjuk az ügyfeleinknek. Két éves tapasztalat alapján úgy látjuk, jól döntöttünk. A legtöbb megrendelőnknek kényelemes, hogy előre, a nap bármely időszakában, otthonról vagy a munkahelyéről leadhatja rendelését. Pénzébe nem kerül, akkor ül le számítógépe elé, amikor neki megfelelő, nem kell alkalmazkodnia a telefonos ügyfélszolgálat munkaidejéhez. Bármikor módosíthat a rendelésén, automatikus válaszlevelet kap a rendeléseiről. Nincs tévedési lehetőség, nem fordulhat elő, hogy mást kért, mint amit szeretett volna, hiszen ő maga vitte be a rendelését a rendszerünkbe, amin mi nem változtatunk. Vannak idősebbek, akiknek nehezebb eligazodni az informatika világában, nekik szívesen segítünk a megrendelés leadásában telefonon keresztül, és általában a következő megrendeléseiket már önállóan, sikeresen maguk intézik. Vannak, akik unokájukat kérik meg, hogy segítsenek be. Szóval mindenre van megoldás! Az online történő ételrendelés hibaszázaléka pedig gyakorlatilag nulla.

Ételrendelés

nyaralasAz ételrendelés egyszerű, gyors és praktikus megoldás. Segítséget jelent a gyermekek ebédjének biztosítására a nyári szünetben, amikor a gyerkőcök otthon vannak, a szülők dolgoznak. Ételt rendelhetnek a nagyobb korúak, például a tinik, de megrendelhetik a szülők is előre, így biztosítják egész hétre a kisebbek táplálékát. Ha gyermekének speciális ételekre van szüksége, rendelje meg a DrsÉF-től! Ételrendelés a DrsÉF-től = biztonságos diéta gyermekeknek is!

Ételrendelés

etelrendelesRohanó világunkban egyre kevesebb időt fordítunk az étkezésre.  Egy nyugodt közös reggeli a családdal, egy vidám beszélgetés ebéd közben a kollégákkal, vagy az esti, meghitt vacsorázgatás szerelmünkkel, barátainkkal – egyre ritkábban fordulnak elő életünkben. Ha nem volt időnk megvásárolni az alapanyagokat és nem jutott idő sütni-főzni, akkor lehetőség az ételrendelés. Ma már könnyen találunk ételszállító szolgáltatásokat, rengetegen elérhetők akár a nap 24 órájában is. A legfontosabb, hogy a számunkra legjobb szolgáltatótól történjen az ételrendelés. Fontos, hogy milyen konyhából származik az étel, és hogy milyen minőségben történik az ételszállítás. Speciális, diétás ételeket rendeljen a DrSÉF-től, amely magas minőségű, ellenőrzött ételeket szállít, munkatársai nagy felelősséggel végzik munkájukat!