Megjelent írásomat ajánlom figyelmébe azoknak, akik a paleolit diéta és a glutémentes étkezés összeföggéseit szeretnék pontosabban megismerni. A cikk a GLUTÉN-MENTESEN c. lapban (A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete hivatalos lapja) jelent meg, amely a sárvári gyermek-gasztroenterológiai kongresszuson az egyesület standjánál volt elérhető:
A coeliakia (lisztérzékenység) az orvostudomány egyik kedveltebb kutatási területe. Több évtizede számos tanulmány és kutatás tárgyát képezi. Ez alatt nagyon sokat megtudtunk a kórképről: ismerjük a kiváltó okot, tudjuk, milyen genetikai háttér hajlamosít a kialakulására, valamint az is kiderült, hogy a szervezet immunrendszerének milyen változásai okozzák a tüneteket, ezekkel ma már a pontos diagnózis is biztosított. Az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján az ESPGHAN új szakmai ajánlást fogalmazott meg, amelyet 2012-ben tettek közzé. Új diagnosztikus szempontokat állapítottak meg a coeliakiás gyermekek és serdülők esetére, amely ajánlás azért vált szükségessé, mert a coeliakiáról alkotott ismeretek megváltoztak. Kiderült, hogy a coeliakia nem csupán emésztőszervi betegség, hanem az egész szervezetet érintő kórkép. Igazolódott, hogy autoimmun folyamatok okozzák, és bebizonyosodott, hogy a betegség diagnosztizálásához a vérből történő antitestek kimutatására egyre jobban lehet támaszkodni, a vékonybél-biopszia szerepe pedig csökkenhet. Ami azonban nem változott, hogy a cöliákia egyetlen terápiás eszköze az egész életen át tartó gluténmentes diéta. A cöliákia sok embert érint, előfordulása Európában és Észak-Amerikában átlagosan 1:100, számukra az élelmiszeripar széles termékskálát alakított ki számukra, amelyek megfelelnek a különleges táplálkozási igénynek (gluténmentesség). Számos új étkezési szokás, egészségesnek hirdetett étrend jelenik meg nap mint nap. A legnépszerűbbek a különféle fogyást ígérő diétás étrendek. Az egészséges életmód és táplálkozás hirdetője a paleolit étrend, amely egyre közkedveltebb hazánkban. A paleolit diéta tiltja a gabonafélék (amelyek között van a glutént tartalmazó búza, árpa, rozs, zab) fogyasztását, ezért merült fel, hogy a lisztérzékenyeknek is megfelelő lehet a paleolit ételek fogyasztása – ezért a paleolit diétát sokszor gluténmentesként hirdetik. De vajon ez biztosan így van? A gluténmentesség biztosítása alapvető feltétel coeliakiában A coeliakiával kapcsolatban –mint azt a bevezetőben említettem-, egy dolog biztosan nem változott: terápiája az élethosszig tartógluténmentes diéta – ami értelemszerűen gluténmentes élelmiszerekkel valósítható meg. A fenti kérdés megválaszolásához először is tudni kell, mit jelent az, hogy egy élelmiszer „gluténmentes”. Nagyon röviden: egy élelmiszer akkor gluténmentes, ha gluténtartalma nem haladja meg a 20 mg/kg-ot (ez a követelmény elsősorban a természetesen (angolul a ’by nature’) gluténmentes összetevőkből készült élelmiszerekre, ill. különleges táplálkozási célra gyártott élelmiszerekre igaz , és ezekre még akkor is,, ha van bennük olyan anyag, (pl. gluténmentes búzakeményítő) amelynek gluténtartalmát külonleges eljárással csökkentették). A coeliakiás egyének a felmérések alapján egy korlátozott – rendkívül kicsi - tartományon belül képesek arra, hogy tolerálják a glutén különböző kis mennyiségeit, az orvostudomány mai állása szerint azonban egy lisztérzékenynek kizárólag gluténmentes ételeket és italokat szabad fogyasztania. Az általános érvényű tiltás oka, hogy – ma még - nem tudják egyénre szabottan, pontosan megmondani, hogy milyen mennyiségű glutén fogja beindítani újra a kóros folyamatokat a szervezetükben. Ezért mondják, hogy „a coeliakiás betegek számára a legkisebb mennyiségű glutén elfogyasztása is ártalmas lehet, vékonybél-gyulladás és boholykárosodás fejlődhet ki, ami kezdetben még tüneteket sem okoz, de idővel visszatérhetnek a betegség okozta panaszok és más társbetegségek is kialakulhatnak. A coeliakia az egész szervezet betegsége. A glutén hatására kialakult antitestek a szervezetük különböző részeit támadhatják májgyulladást, tüdőgyulladást, szívizomgyulladást, ízületi gyulladásokat, pajzsmirigy betegséget, cukorbetegséget, meddőséget, bőrbetegséget okozva. A paleolit diéta Napjaink egyik divatosabb étrendje a hazánkban is egyre népszerűbb paleolit diéta. Magyarország előkelő helyen áll az európai régióban a paleolit szemlélet ismertsége és a paleolit étrendet követők tekintetében. Dr. Eaton 1985-ben forradalmi tanulmányt publikált „Paleolit táplálkozás” címmel a New England Journal of Medicine című szaklapban. Írásában azt állította, hogy az ideális étrendet őseink kőkori táplálkozásában találhatjuk meg. Az azóta eltelt mintegy három évtizedben számos kutatócsoport foglalkozott a témával. Közülük a legnagyobb tapasztalatra Loren Cordain professzor és munkacsoportja tett szert. Számos könyvében, sok publikációjában, előadásaiban és különböző médiumokban osztja meg tudását a paleolit étrendről, szemléletről és életmódról. Mit mondanak a paleolit táplálkozás hívei: „a paleolit étrend alapja, hogy azokat az ételeket adjuk meg testünknek, amelyek elfogyasztására eredetileg tervezték”. A paleolit táplálkozás része a paleolit életstílusnak. A paleolit étrend visszatér az ősemberek étkezési szokásaihoz. Sokféle húst , tojást, gombát, halakat és egyéb vízi állatokat, magvakat (kivéve a földimogyorót), ajánl, amelyekhez a gyümölcsöket és zöldségfélék fogyasztását engedi meg. Tiltja a gabonaféléket, és elkerüli a hidrogénezett olajakat és margarinokat, helyettük a kókuszolaj, olívaolaj, lenmagolaj és avokádóolaj szerepel a z étrendben. A paleolit étrend kritizálói szerint a paleolit korban őseink sokkal kevesebb húst fogyasztottak, mint amit a mai paleolit étrend javasol, ráadásul nem is rendszeresen fogyasztották. A paleolit diéta lényege nem az, hogy húst-hússal kell enni, és más a tápanyagok aránya , mint a nyugati típusú étkezésben, vagy az egyéb diétákban; egy tipikus paleo diéta tápanyagfelosztása: 33% fehérje, 25% szénhidrát és 42% zsír. Általánosságban jellemző, hogy a paleo étrendben a fehérjék aránya 19-35% között mozog, a szénhidrátoké 22% és 40% között van, és a zsírok 28-47%-ot tesznek ki. Nem írja elő a paleolit étkezés, hogy minden nap kell enni húst, viszont a paleo diétában fogyasztott szénhidrátok a zöldségekből és gyümölcsökből származó természetes szénhidrátok, megfelelő rosttartalommal. Paleolit diéta lisztérzékenyeknek A fenti rövid és a paleolit étrend lényegét bemutató részből is kivehető, hogy a paleolit étrend más, mint a nyugati típusú táplálkozás. A gyümölcsök és zöldségek fogyasztása jó minőségű húsfélékkel és halakkal, rákokkal, kagylókkal - elhagyva a szervezet számára feldolgozhatatlannak és haszontalannak tartott ételféléket -, másféle táplálkozást jelent. Bár a paleolit ételek alapanyagai elvileg gluténmentesek, nem szabad elfelejteni, hogy aki coeliakiás, annak egészsége csak és kizárólag „gluténmentes” étellel biztosítható. Ez úgy érhető el, hogy az ételek alapanyagai ellenőrzötten gluténmentesek, és gluténszennyeződés sem az ételek elkészítése, sem tárolása és szállítása, sem az elfogyasztása során nem szennyeződnek gluténtartalmú ételekkel. Ezek azok a szempontok, amelyeknek teljesülniük kell minden esetben, és ez érvényes a paleolit diéta szerinti ételekre is. A paleolit étrend szigorúan tiltja a glutén tartalmú gabonafélék fogyasztását. A fő kérdés az, hogy egy „természetesen gluténmentes” liszt, vajon valóban „gluténmentes” is? A lisztet előállító gépsorok, eszközök, a csomagolás körülményei, mind-mind lehetséges gluténszennyeződési források. Összefoglalás A coeliakia egyedüli terápiás lehetősége az egész életen át tartó gluténmentes diéta, aminek betartása kulcsfontosságú a betegek egészségének biztosításához. Bár a paleolit étrendben nem szerepelnek a gluténtartalmú gabonafélék (búza, rozs, árpa és zab), egyáltalán nem biztos, hogy a paleolit ételek gluténmentesek. Ezért a coeliakiás legyen ugyanolyan körültekintő a paleolit ételeinél is, mint minden más esetben. Dr. Utassy Gábor orvos, a Magyar Gasztroenterológia Társaság és a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság tagja Irodalom: 1. European Society for Pediatric Gastroenterology,Hepatology, and Nutrition Guidelines for the Diagnosis of Coeliac Disease. S. Husby, yS. Koletzko, zI.R. Korponay-Szabo´, §M.L. Mearin, jjA. Phillips, R. Shamir, R. Troncone, K. Giersiepen, yyD. Branski, zzC. Catassi, §§M. Lelgeman, jjjjM. Ma¨ki, C. Ribes-Koninckx, A. Ventura, and K.P. Zimmer, for the ESPGHAN Working Group on Coeliac Disease Diagnosis, on behalf of the ESPGHAN Gastroenterology Committee. JPGN Volume 54, Number 1, January 2012. 2. Az Európai Közösségek Bizottsága 41/2009. rendelete a gluténérzékenyeknek szánt élelmiszerek összetételéről és címkézéséről Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 16.,2009.január 21. 3. Dr.Juhász Márk, Kovács Ildikó: Lisztérzékenyek kézikönyve 2012. 4. Loren Cordain: The Paleo Diet: Lose Weight and Get Healthy by Eating the Food You Were Designed to Eat, 2002. 5. Loren Cordain: Paleolit étrend, 2011. 6. Loren Cordain: Paleolit válasz, 2012. 7. Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás, 2009. 8. Táplálkozás Akadémia Hírlevele, VI. évfolyam 2. szám, 2013. február 9. Dr. Józsa László- Dr. Kiss Zoltán: Táplálkozás az őskorban és a „paleodiéta” napjainkban, Orvosi Hetilap, 2013. 154. évfolyam, 8. szám, 315-318. 10. PaleoFit honlapja: www.paleofit.hu